NE FELEDJÉTEK, HOGY MINDIG AZ A CSAPAT A NEMZET VÁLOGATOTTJA , AKI A SPORTPÁLYÁN A CÍMERREL A MELLÉN KÜZD A MINDJOBB EREDMÉNYÉRT. JÖVŐ SZOMBATON TI LESZTEK MAGYARORSZÁG! EZZEL AZ ÉRZÉSSEL KELL AKKOR SPORTOLNOTOK!
NEHÉZSÉGEK ÁRÁN, DE SIKERÜLT A VIADALRA KIJUTNUNK!!!!!!! NAGYON GYORSAN KELLETT DÖNTENI MINDENRŐL ÉS MINDENKIRŐL. KÖSZÖNÖM MINDENKI TÜRELMÉT, MEGÉRTÉSÉT, AMELLYEL HOZZÁJÁRULT AHHOZ, HOGY ILYEN HAMAR ADATOT TUDOTT MINDENKI SZOLGÁLTATNI. ÚGY VETTEM ÉSZRE, HOGY MINDENKINEK SZÍVÜGYE LETT A VÁLOGATOTTSÁG. MINDEN NEBULÓ BORZASZTÓAN AKARTA. HÁT AKKOR MEHETÜNK IS. CSÜTÖRTÖKÖN REGGEL HÉT ÓRAKOR FOGUNK INDULNI AZ ELKÜLDÖTT ANYAGBAN MEGNEVEZETT KOLLÉGIUM ELŐL.
CSEMEGÉZZETEK AZ ELŐZŐ ÉVI EREDMÉNYEKBEN, NÉZZÉTEK MEG, HOGY TI MIRE LEHETTEK KÉPESEK, MILYEN EREDMÉNYT ÉRHETTEK EL. TŰZZETEK KI MAGATOK ELÉ CÉLOKAT, ÁLMODOZZATOK, HISZEN OTT MÁR ILYESMIT NEM TEHETTEK MEG. OTT KÜZDENI KELL, HISZEN MINDENKI NYERNI SZERETNE.
MÁJUS 28-ÁN SZOMBATON DEBRECENBEN VOLT VERSENY, SOK SZÉP EREDMÉNY SZÜLETETT. HÁROM FŐ MEGHÍVÓT KAPOTT, AMELYEKET A 2011 MEGHÍVOTTAK MODULOKBAN MÁR LÁTHATTOK. pb
A 2011-ES TAVASZI IDŐSZAK VERSENYEI A DIÁKOLIMPIÁKKAL A VÉGÉHEZ KÖZELEDNEK. MÉG A 2000-BEN SZÜLETETTEKNEK, MÁJUS 31-ÉN KEDDEN TATÁN, A 1998-99-BEN SZÜLETETTEKNEK JÚNIUS 01 SZERDA ÉS JÚNIUS 07 KEDD LESZ AZ UTOLSÓ LEHETŐSÉG, HOGY A CSAPATBA KERÜLHESSENEK. PALI BÁCSI
A 2011-es év versenyére is elkezdődött az eredmények gyűjtése. Figyelem a netet, ha valami jó eredményt értek el időközben, küldjétek el vagy az e-mail-emre, vagy a honlapom vendégkönyvébe írjátok be.
Jó munkát az alapozáshoz, kitartást a munkához, boldog napokat a családhoz!!!!! "Legyetek jók, ha tudtok...!!!!! Pali bácsi
A Varsói verseny fényképeinek egy része , kb 500 db fel van töltve a Pali bácsi honlapjára. Ott tudjátok megnézni és esetlegesen letölteni. A honlap címe: www.bencspal.gportal.hu . Keressétek a bal oldalon a MENÜ -t , abban megtaláljátok a Warszawa 2010 képei modult, az megnyítjátok és 5 részben -kb 100 kép van egy részben- szétbontva szemezgethettek. Pár napon belül, vagy amikor megkapom a többiek képeit feltöltöm azokat is.
Valaki a buszon elhagyott egy felsőt és egy reklámtáskát, benne ajándékkal. Aki elvesztett valamit, az jelentkezzen e-mailben!
Ma délután érkeztünk meg Lengyelországból. Fáradtak vagyunk, de bologok. Ismét sikeresen szerepeltünk, hiszen immár három éve szorongatjuk a házigazdákat, és a nemzetek rangsorában másodikak lettünk. 10 aranyérmet, 10 ezüstöt, 11 bronzot, valamint 4 db negyedik és egy hatodik hely lett az egyéni eredmény. Ugye, nem is olyan rossz!!!! Majd holnap részletesebben mesélek! Pali bácsi
Szeretettel üdvözlök mindenkit: Bencsik Pali bácsi az atléta diákválogatott szakvezetője vagyok . Én fogom kiválogatni azt a 36 diákot, akik az országunkat fogja képviselni Varsóban a 2010 júniusában merendezedő viadalon.
Ez lesz az az oldal, ahol pár nap múlva elkezdődik egy érdekes játék a varsói csapatba kerülésért. Itt láthatod az ellenfeleidet, annak eredményeit- amit az edzők elküldenek, ill a hivatalos masz-portálon megtalálok.
1997, 1998, 1999-ban született fiúk, és lányok vetélkedhetnek a csapatbakerülésért az alábbi számokban:
60 m, 300 m, L600m, F1000m, Távolugrás, Magasugrás, Kislabdahajítás
Korcsoportonként és versenyszámonként egy fő - a legjobb- képviselheti magát a versenyen.
Az alábbi modulokból megismerhetitek, hogy tavaly kik vettek részt ezen a versenyen és ki milyen eredményt ért el. Talán ez is megmutatja, hogy milyen eredménnyel van esélyed a csapatba kerülésre. Mindig a verseny első helyezettjének eredményét nézzed, hisz igazából az a nyerő eredmény. Tavaly 12 versenyzőnk nyerte a versenyt, amit szeretnénk az idei évben is elérni, vagy túlszárnyalni. Ide kérem a segítségeteket diákok és tanárok, edzők, hogy minél szélesebb körből tudjak válogatni, hiszen a címeres mezt valóban a legméltóbbak huzzák fel. A levelezések , email modulban megtaláljátok a levelezési címemet, ide írhattok.
MÁJUS VÉGÉT ÍRUNK ÉS LASSAN ELÉRKEZIK AZ IDŐ, HOGY CSAPATOT HIRDETEK. EGY-KÉT SZÁM KIVÉTELÉVEL KÖRVONALAZÓDIK AZ ERŐVISZONY A HÉTVÉGI DEBRECENI NEMZETKÖZI ÉS A JÖVŐ HETI DIÁKOLIMPIA UTÁN VÉGE!!!!!
A VERSENYRE VARSÓBA 2010 JÚNIUS 18.-ÁN INDULUNK! A VERSENY MÁSNAP VAN . ELŐFORDULHAT, HOGY EGY NAPPAL KORÁBBAN MEGYÜNK, HA SIKERÜL A SZERVEZŐKKEL EGYEZTETNI.
TEHÁT UTOLSÓ NAGY HAJRÁ MINDENKINEK!!!!
Tegnap Debrecenben néztem meg a versenyt. Született egy két kiváló eredmény. Olyan is, amellyel máris a csapatba lehetett kerülni. Tóth Áron 8,05-ös 60 métere, Szegedi Zsófia 140 cm-es magasugrása Jurai Zsófi 1,52 mp-es 600 m-e csapatba kerülést eredményezett. Gratulálok nekik!!! Kedden Tatán találkozunk az 1999-ben születettekkel. Legyetek ügyesek! Pali bácsi
Természetesen a döntés a mindenkori szakvezetőjé, azaz az enyém!
Igyekszem a csapat érdekeit szem előtt tartva dönteni. Ha valakit ez megbánt, elnézést kérek !
10 FIÚ ÉS 8 LÁNY MEGHÍVÁSRA KERÜLT AZ EDDIGI VERSENYEK ALAPJÁN , TEHÁT AZ UTAZÓ CSAPAT FELE. A KÖVETKEZŐ NAPOK DÖNTENEK, A MARADÉK 18 HELY SORSÁRÓL.
A HÉTVÉGÉN ZALAEGERSZEGEN LESZ A KI A LEGGYORSABB , KI A LEGKITARÓBB ORSZÁGOS DÖNTŐJE. ITT FOG ELDŐLNI, HOGY KI JUT BE AZ 1999-ES KOROSZTÁLY 300 MÉTERES VERSENYÉRE A FIÚKNÁL ÉS A LÁNYOKNÁL . 1999-ES ÉS AZ1998-AS FIÚK KI-KI VERSENY LESZ A ZALAEGERSZEGI DÖNTŐ. HAJRÁ MINDENKINEK!!!! ÉN IS TERMÉSZETESEN OTT LESZEK!! PALI BÁCSI
A III. KORCSOPORT KÉT ÖSSZETETT EGYÉNI BAJNOKA FERENCZI MELINDA /ZALAEGERSZEG/ ÉS OLASZ DOMONKOS /BUDAÖRS/ LETT. MINDKETTŐJÜKET MEGHÍVOM A VARSÓI CSAPATBA. TÖBB SZÁMBAN IS INDULHATNÁNAK, DE VELÜK ÉS EDZŐJÜKKEL FOGOM MEGBESZÉLNI, HOGY MILYEN SZÁM LEGYEN, AMIBEN VERSENYEZNEK. GRATULÁLOK MINDKETTŐJÜKNEK! PALI BÁCSI
VÉGE VÉGE VÉGE A MAI ESTE LEZÁRULT VÉGLEGESEN A CSAPATBA KERÜLÉS LEHETŐSÉGE. GRATULÁLUNK AZOKNAK A VERSENYZŐKNEK, AKIK JOGOT SZEREZTEK ARRA, HOGY RÉSZTVEGYENEK A VARSÓI VIADALON. CSAK AKKOR LEHET ÉS TERMÉSZETESEN ELŐFORDULHAT CSERE, HA VALAKI VISSZAMONDJA, LEBETEGSZIK, VAGY NEM LESZ ÚTLEVELE. NE FELEDD, AZ ÚTLEVÉL AZ EGYIK LEGFONTOSABB FELSZERELÉSED!!! HOGY KIK KERÜLTEK BE, MEGNÉZHETED A MEGHÍVOTTAK 2010-BEN MODULBAN.
AKINEK AZ IDÉN NEM SIKERÜLT, KÍVÁNOM , JÖVŐRE MÉGTÖBB, MÉG PONTOSABB MUNKÁVAL ÉRJE EL AMIT KITŰZ MAGA ELÉ!!! "LEGYETEK JÓK, HA TUDTOK! .... A TÖBBI NEM SZÁMÍT! " PALI BÁCSI
EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: